Napjainkban szinte minden tevékenységünket a hatékonyság és az eredményesség szemüvegén keresztül nézzük. Ha elkezdünk futni, mérjük a kilométereket, ha főzünk, a tálalásnak fotókésznek kell lennie, ha pedig festünk, azonnal azon gondolkodunk, vajon elég jó-e a kép a falra. Elveszítettük az öncélú játék örömét, pedig a pszichológusok szerint éppen ez lenne a mentális egyensúly egyik legfontosabb alappillére.
A teljesítménykényszer fogságában éljük a mindennapjainkat
A modern társadalom egyik legnagyobb csapdája, hogy minden szabadidős tevékenységünket projektté alakítjuk. Azt érezzük, hogy ha nem fejlődünk látványosan, akkor csak vesztegetjük az időnket. Ez a szemléletmód azonban gyorsan kiégéshez vezethet, hiszen még a pihenés is munkává válik. Valójában nem kellene mindenben profinak lennünk ahhoz, hogy élvezzük a folyamatot.
Az online közösségi terek világa csak tovább ront a helyzeten, hiszen folyamatosan mások tökéletes végeredményeit látjuk. Ha látunk valakit, aki csodás kerámiákat készít, rögtön kedvünk támad hozzá, de az első kudarc után gyakran feladjuk. Elfelejtjük, hogy a hobbi eredeti célja a kikapcsolódás, nem pedig a tartalomgyártás. A belső feszültség akkor csökken, ha megengedjük magunknak a középszerűséget. Ez a felismerés az első lépés a valódi feltöltődés felé.
A bénázás felszabadító ereje és a belső szabadság
Amikor olyasmit csinálunk, amiben kifejezetten ügyetlenek vagyunk, megszűnik a külső elvárások súlya. Senki nem várja el tőlünk, hogy mesterművet alkossunk, így mi magunk is elengedhetjük a szigort. Ez a fajta szabadság ritka kincs a felnőttkorban.
Gondoljunk csak bele, mikor éreztük utoljára azt a tiszta izgalmat, amit egy gyerek érez gyurmázás közben? Őt nem érdekli, hogy a figura felismerhető-e, csak az anyag tapintása és az alkotás élménye számít. Ha felnőttként elkezdünk például ukulelén játszani, pedig nincs hallásunk, ugyanezt a gyermeki énünket hívjuk elő. A nevetés, amit egy-egy hamis hang vált ki belőlünk, sokkal többet ér, mint egy hibátlan koncert. Nem a végeredmény, hanem a jelenlét a lényeg. Ilyenkor az agyunk kikapcsolja a kritikus üzemmódot.
A pszichológia ezt a jelenséget a játékos szemléletmódnak nevezi. Ez segít abban, hogy a kudarcot ne személyes vereségként, hanem a felfedezés részeként éljük meg. Ha tudjuk, hogy nem mi leszünk a következő világhírű festő, bátrabban nyúlunk az ecsethez. A hibázás lehetősége teszi igazán emberivé és élvezetessé a tevékenységet.
Hogyan segít a kudarcélmény a stresszkezelésben
Meglepőnek tűnhet, de a rendszeres és tét nélküli kudarc valójában ellenállóbbá tesz minket a hétköznapi stresszel szemben. Ha a jógamatracon századszor is eldőlünk egyensúlyozás közben, megtanuljuk kezelni a frusztrációt. Ez a képesség aztán a munkahelyi konfliktusok során is jól jöhet. Nem fogunk azonnal kétségbeesni, ha valami nem sikerül elsőre az irodában. Megértjük, hogy a próbálkozás önmagában is érték, függetlenül a kimeneteltől. Az agyunk megtanulja, hogy a hiba nem jelent katasztrófát. Ez a mentális rugalmasság a modern élet egyik legfontosabb túlélési stratégiája.
A neuroplaszticitás szempontjából is hasznos, ha új, ismeretlen területeken próbáljuk ki magunkat. Még ha soha nem is leszünk jók benne, az új idegpályák épülése javítja a kognitív funkciókat. A lényeg a kihívás, nem a győzelem.
Így találhatjuk meg a számunkra legmegfelelőbb örömforrást
Ne a trendeket kövessük, hanem azt keressük, ami őszintén kíváncsivá tesz minket. Lehet ez a madármegfigyelés, a hímzés vagy akár a gördeszkázás negyven felett. A legfontosabb szempont, hogy ne érezzünk kényszert a fejlődésre. Ha élvezzük a folyamatot, akkor megtaláltuk az igazit.
Érdemes olyan dolgokat kipróbálni, amik távol állnak a hivatásunktól. Egy informatikusnak jót tehet a kertészkedés, egy tanárnak pedig a fafaragás vagy a tánc. A kontraszt segít abban, hogy teljesen más agyterületeinket mozgassuk meg. Ne féljünk attól, hogy az elején nevetségesnek tűnünk. A környezetünk valószínűleg inkább irigyelni fogja a bátorságunkat és a derűnket.
Kezdjük kicsiben, és ne fektessünk rögtön súlyos összegeket a legprofibb felszerelésbe. Elég egy olcsó készlet, amivel büntetlenül kísérletezhetünk a konyhaasztalnál vagy a garázsban. A cél az, hogy a hobbi egy biztos menedék legyen a világ elvárásai elől. Amint érezzük a belső nyomást, hogy jobbnak kellene lennünk, álljunk meg és emlékeztessük magunkat a célra, a tiszta örömre.
A haszontalan hobbik nem időpocsékolást jelentenek, hanem befektetést a lelki békénkbe. Merjünk rosszak lenni valamiben, és élvezzük minden pillanatát, amit a tökéletlenség szabadságában tölthetünk.
