Mindannyian ismerjük azt a vasárnap esti gyomorgörcsöt, amikor már a másnap reggeli ébresztő hangjára gondolva is elfog minket a levertség. Nem feltétlenül a feladatok sokasága a baj, hanem az az érzés, hogy elveszett a szikra, ami korábban hajtott minket a hétköznapokban. Ilyenkor könnyű azt hinni, hogy csak a felmondás és a teljes környezetváltás az egyetlen kiút a szürkeségből. Pedig sokszor csak néhány tudatos lépés kell ahhoz, hogy újra értelmet találjunk a mindennapi teendőinkben.
Ismerjük fel a fásultság valódi okait
Mielőtt bármilyen drasztikus változtatásba fognánk, fontos tisztázni, honnan ered az elégedetlenségünk. Lehet, hogy a túl sok túlóra szívta le az energiáinkat, vagy éppen az elismerés hiánya miatt érezzük magunkat láthatatlannak. Gyakran a monotonitás a legnagyobb ellenség, amikor minden napunk hajszálpontosan ugyanúgy telik. Érdemes lehet összeírni egy listára, mi az, ami a leginkább frusztrál minket a jelenlegi helyzetünkben.
A belső leltár segít abban, hogy ne egy általános, megfoghatatlan rosszkedvként tekintsünk a munkánkra. Ha látjuk a konkrét pontokat, sokkal könnyebb lesz célzott megoldási javaslatokkal előállni a vezetőség felé. Lehet, hogy csak egy konkrét projekt az, ami nyomaszt minket, nem pedig az egész szakmánk. Ne féljünk szembenézni a saját felelősségünkkel sem az állapotunk kialakulásában. A felismerés az első és legfontosabb lépés a valódi változás felé vezető úton.
Apró változtatásokkal a napi rutin frissítéséért
Néha a környezetváltozás is csodákra képes, még ha csak a saját íróasztalunkról van is szó. Egy új növény, néhány személyes fotó vagy a monitor áthelyezése új energiát vihet a munkatérbe. Ezek az apróságok vizuálisan is jelzik az agyunknak, hogy valami megváltozott a megszokott rendszerben.
Próbáljuk meg felborítani a megszokott sorrendet a napi teendőink elvégzésekor. Ha eddig mindig az e-mailekkel kezdtük a napot, próbáljuk meg a legnehezebb feladatot letudni az első órában. A sikerélmény, amit egy pipa jelent a lista elején, lendületet adhat a délutáni órákra is. Tartsunk valódi szüneteket, amikor legalább tíz percre teljesen elszakadunk a képernyőtől. Menjünk ki a szabad levegőre vagy igyunk meg egy pohár vizet egy olyan kollégával, akivel ritkán beszélünk. A rövid szociális interakciók gyakran átlendítenek minket a holtponton.
Az ebédszünetet ne az asztalunknál görnyedve töltsük el a híreket böngészve. Ez az időszak legyen a regenerálódásé, amikor tudatosan nem a munkával foglalkozunk. Ha tehetjük, sétáljunk egyet a környéken, hogy kitisztuljon a fejünk a friss levegőn. Meglepő lesz látni, mennyivel produktívabbak leszünk a délutáni etapban egy kis mozgás után.
A határok meghúzása mint a mentális egészség alapköve
A kiégés egyik leggyakoribb oka, hogy hagyjuk a munkát észrevétlenül beszivárogni a magánéletünkbe. Ha este tízkor is válaszolunk a levelekre, azzal azt üzenjük a környezetünknek, hogy bármikor elérhetőek vagyunk. Meg kell tanulnunk nemet mondani azokra a kérésekre, amelyek már túlmutatnak a reális kapacitásunkon. Ez nem udvariatlanság vagy lustaság, hanem az önvédelmünk eszköze a hosszú távú fenntarthatóság érdekében. A világos határok tiszteletet ébresztenek a kollégákban és a felettesekben is.
Alakítsunk ki egy rituálét, ami jelzi a munkanap végét, legyen az az íróasztal letakarítása vagy a táska elpakolása. Miután hazaértünk, ne ellenőrizzük a céges üzenetküldőket vagy a beérkező hívásokat. Adjuk meg magunknak a jogot a pihenésre anélkül, hogy bűntudatot éreznénk miatta az este folyamán.
Új célok és távlatok keresése a jelenlegi pozíciónkban
Sokszor azért érezzük magunkat fásultnak, mert úgy látjuk, már nem tudunk hova fejlődni a cégen belül. Keressünk olyan belső képzéseket vagy projekteket, amelyek kimozdítanak minket a jól ismert komfortzónánkból. Ha megtanulunk egy új szoftvert vagy átvesszük egy kisebb részfeladat irányítását, az friss motivációt adhat. Beszéljünk a vezetőnkkel az ambícióinkról és a vágyunkról, hogy új területeken is kipróbálnánk magunkat. A legtöbb munkahelyen őszintén örülnek a kezdeményezőkészségnek és az önfejlesztési szándéknak. Ne várjunk arra, hogy valaki tálcán kínálja nekünk a fejlődési lehetőséget.
A mentorálás is kiváló módja annak, hogy új értelmet találjunk a mindennapi munkánkban. Segítsünk egy új belépőnek a beilleszkedésben, vagy osszuk meg tapasztalatainkat a fiatalabb kollégákkal. Ha látjuk, hogy a tudásunk másoknak hasznos, az jelentősen növeli a szakmai önbecsülésünket. A tanítás folyamata során mi magunk is újra felfedezhetjük szakmánk szépségeit és fontosságát.
Tűzzünk ki magunk elé kisebb, elérhető célokat minden hétre, amiket megünnepelhetünk. Legyen szó egy nehéz ügyfél meggyőzéséről vagy egy bonyolult táblázat precíz kitöltéséről, ismerjük el a saját teljesítményünket. A nagy sikerek ritkák, de az apró győzelmek tartják bennünk a lelket a szürkébb napokon is. Ha mi magunk értékeljük a munkánkat, mások is könnyebben fognak értékelni minket. Ez a pozitív visszacsatolási kör segít abban, hogy ne fásuljunk el teljesen a karrierünk során.
A munkahelyi lelkesedés nem egy állandó állapot, hanem egy folyamatosan gondozandó belső tűz. Vannak nehezebb időszakok mindenki életében, de tudatos odafigyeléssel elkerülhető a teljes érzelmi kiégés. Ne feledjük, hogy a karrierünk értünk van, és nem mi vagyunk a munkánk rabszolgái.
