A mai világban szinte minden percünket a hatékonyság és a tökéletesség iránti vágy határozza meg. Már az óvodában elkezdődik a versenyfutás, később pedig a közösségi média sugallja azt, hogy csak akkor érdemes csinálni valamit, ha abban mi vagyunk a legjobbak, vagy legalábbis látványos eredményt tudunk felmutatni. De mi lenne, ha néha szándékosan olyan dologba fognánk, amiben látványosan ügyetlenek vagyunk? Meglepő módon ez a fajta „bénázás” az egyik legjobb módszer a mentális egészségünk megőrzésére és a mindennapi stressz levezetésére.
A teljesítménykényszer fogságában éljük a mindennapjainkat
Reggeltől estig folyamatosan mérjük magunkat, legyen szó a munkánkról, a szülői feladatainkról vagy akár a sportteljesítményünkről. Elvárjuk magunktól, hogy minden területen maximumot nyújtsunk, és ha valami nem sikerül elsőre tökéletesen, hajlamosak vagyunk kudarcot kiáltani. Ez a szemléletmód azonban hosszú távon teljesen felőrli a kreativitást és az örömre való képességet. A szabadidőnk is sokszor egyfajta „második műszakká” válik, ahol újabb célokat kell kipipálnunk.
Gyakran még a hobbijainkat is aszerint választjuk ki, hogy miben vagyunk alapvetően ügyesek vagy mi mutat jól egy fotón. Félünk a kudarctól, és rettegünk attól, hogy mások előtt nevetségessé válunk az ügyetlenségünk miatt. Pedig a fejlődés és a mentális felfrissülés sokszor éppen ott kezdődik, ahol elengedjük a tökéletesség iránti igényt. Ha merünk kezdők és bizonytalanok lenni, egy teljesen új világ nyílhat meg előttünk. Ebben a térben nincs szükség megfelelni akarásra, csak a tiszta tapasztalásra.
A bénázás felszabadító ereje a kreativitásunkra
Amikor valami olyasmibe kezdünk, amihez nincs érzékünk, az agyunk kénytelen elhagyni a megszokott kerékvágást. Ilyenkor nem a rutin irányít, hanem a gyermeki kíváncsiság és a felfedezés öröme. Nem a végeredmény számít, hanem az a furcsa, néha komikus folyamat, amíg próbálkozunk. Ez a fajta kísérletezés felszabadítja a gátlásainkat, és segít abban, hogy más területeken is bátrabbak legyünk.
Gondoljunk csak bele, mekkora szabadságot ad, ha egy festővásznon csak színeket maszatolunk, mert tudjuk, hogy úgysem lesz belőle kiállított műalkotás. Vagy amikor egy táncórán elvétjük a lépéseket, de a zene ritmusa mégis magával ragad minket. Ezek a pillanatok tanítanak meg arra, hogy az önkifejezés nem tehetség, hanem bátorság kérdése. A kreativitás ugyanis nem a hibátlan végeredményben, hanem a merész próbálkozásokban rejlik. Ha nem félünk a hibáktól, sokkal eredetibb ötleteink születhetnek az élet minden területén.
A hivatásos művészek is sokszor emlegetik, hogy a legizgalmasabb dolgok a véletlenekből és a rontásokból születnek. Miért fosztanánk meg magunkat ettől az élménytől a hétköznapokban? A „rossz” alkotás is alkotás, ami ráadásul csak a miénk. Senki nem kérheti számon rajtunk a perspektívát vagy a ritmust, ha mi egyszerűen csak jól érezzük magunkat közben.
Hogyan segít a kudarcélmény elviselésében egy új hobbi
Az életben elkerülhetetlenek a pofonok, de ha megtanulunk nevetni a saját ügyetlenségünkön, rugalmasabbá válunk a nehézségekkel szemben is. Egy olyan hobbi, amiben nem vagyunk jók, folyamatosan apró, tét nélküli kudarcok elé állít minket. Megtanuljuk, hogy ha elrontunk valamit, nem dől össze a világ, és bármikor újrakezdhetjük. Ez a fajta reziliencia pedig a munkánkban vagy a magánéletünkben is aranyat érhet.
A pszichológusok szerint a játékos próbálkozás segít abban, hogy ne azonosítsuk magunkat a hibáinkkal. Ha a kerámia korongon szétfolyik az agyag, attól még nem leszünk rossz emberek, csak éppen egy kicsit többet kell gyakorolnunk a fogást. Ez a távolságtartás segít abban, hogy a valódi problémákat is józanabbul kezeljük. Nem vesszük majd annyira a szívünkre, ha valami nem az elképzeléseink szerint alakul a munkahelyünkön. A humor és az önirónia pedig a legjobb pajzs a kiégés ellen.
Nem kell mindent azonnal pénzre váltani vagy megmutatni
Ma nagy divatja van a „side hustle” kultúrának, vagyis annak, hogy minden hobbit megpróbálunk bevételi forrássá alakítani. Ha valaki szépen süt, azonnal azt mondják neki, hogy nyisson cukrászdát, ha jól fotóz, váltson szakmát. Ez a szemléletmód azonban megöli a hobbi lényegét: a kikapcsolódást. Nagyon fontos, hogy legyenek olyan tevékenységeink, amiket csak magunkért csinálunk, mindenféle anyagi vagy elismerésbeli cél nélkül.
Próbáljunk meg ellenállni a késztetésnek, hogy minden egyes próbálkozásunkat kiposztoljuk az Instagramra vagy a Facebookra. Ha tudjuk, hogy senki nem fogja látni a végeredményt, sokkal bátrabban fogunk kísérletezni. Nem kell a lájkokat számolnunk, és nem kell mások véleménye miatt aggódnunk. Ez a privát szféra segít abban, hogy valóban önmagunk lehessünk a szabadidőnkben. A csendes alkotás vagy a magányos gyakorlás olyan belső békét ad, amit semmilyen online elismerés nem pótolhat.
Gyakran éppen az a legértékesebb része a napunknak, amit nem dokumentálunk a külvilág számára. Ez a belső szabadság oázisa a rohanó hétköznapokban. Itt nem számít a trend, nem számít a divat, csak az, amit éppen érzünk. Ha senki sem nézi, sokkal könnyebb megengedni magunknak a totális káoszt is.
A „haszontalan” tevékenységek valójában a leghasznosabbak a lelki egyensúlyunk szempontjából. Feltöltenek olyan energiákkal, amiket a kötelességeink teljesítése során folyamatosan elhasználunk. Ne érezzünk bűntudatot azért, mert olyasmire szánunk időt, aminek „nincs értelme”. Az értelme ugyanis pontosan abban rejlik, hogy boldoggá tesz minket az adott pillanatban.
A folyamat élvezete fontosabb a végeredménynél
A nyugati kultúra célorientált, de a boldogságunk sokszor az úton, nem pedig a megérkezéskor dől el. Egy olyan tevékenység közben, amiben nem vagyunk profik, kénytelenek vagyunk a jelenre figyelni. Nem a jövőbeli sikeren jár az eszünk, hanem azon, hogy éppen most hogyan fogjuk meg az ecsetet vagy hova tesszük a lábunkat. Ez a fajta tudatos jelenlét, vagyis a mindfulness, segít kikapcsolni a folyamatosan pörgő gondolatokat.
Amikor belefeledkezünk egy nehéz, de élvezetes feladatba, megszűnik az időérzékünk. Ezt nevezik flow-élménynek, amihez egyáltalán nem feltétel a kimagasló tehetség. Elég hozzá egy optimális nehézségű kihívás és a teljes odafordulás. Még ha a végén egy felismerhetetlen gyurmafigura is születik, az az óra, amit a készítésével töltöttünk, pihentetőbb lehet, mint egy egész hétvégi sorozatnézés.
A sikerélményt ne a kész tárgy minőségében mérjük, hanem abban, hogy mennyire tudtunk kikapcsolni. Ha a tevékenység végén nyugodtabbnak érezzük magunkat, akkor elértük a célunkat. A lelki feltöltődés nem a tökéletes formákban, hanem a felszabadult pillanatokban lakozik. Éljük meg ezeket az apró győzelmeket a saját mércénk szerint.
Tippek az első lépések megtételéhez
Válasszunk valami olyasmit, ami mindig is érdekelt minket, de eddig azt mondogattuk: „ehhez nekem nincs tehetségem”. Legyen az éneklés, vívás, kötés vagy akár a programozás alapjai. Ne vásároljunk rögtön méregdrága felszerelést, kezdjük a legegyszerűbb eszközökkel. A lényeg, hogy ne legyenek elvárásaink magunkkal szemben, csak adjunk esélyt a kíváncsiságunknak.
Keressünk olyan közösségeket vagy kurzusokat, ahol kifejezetten kezdőket várnak, és ahol a hangulat támogató, nem pedig versengő. Ha egyedül vágnánk bele, használjuk az interneten elérhető ingyenes útmutatókat. A legfontosabb szabály, hogy ha elmegy a kedvünk tőle, nyugodtan hagyjuk abba és keressünk mást. A „rossz” hobbi lényege a szabadság, nem pedig egy újabb kötelezettség vállalása.
Végső soron az élet nem egy folyamatos vizsga, ahol minden mozdulatunkra pontokat kapunk. Merjünk újra játszani, hibázni és nevetni magunkon. Ha megengedjük magunknak a tökéletlenséget, paradox módon sokkal teljesebb és kiegyensúlyozottabb életet élhetünk a mindennapokban. Kezdjünk bele valami újba még ma, és élvezzük ki minden egyes ügyetlen pillanatát!
