Újvidék története tipikus alföldi, dél-alföldi várostörténet. Régtől megfordultak itt mindenféle népek, jazigok, szarmaták, trákok, dájkok, alánok, gepidák, hunok, gótok, avarok, szlávok, s ki tudja, még mifélék. Legtöbbjük rövidebb időre meg is állapodott a mocsarak közé szorult szigeteken.
Voltak tehát települések, ezek rendre el is pusztultak, majd újra és újra kialakultak ugyancsak ideiglenes szigettelepülések a mai Újvidék területén, hogy aztán a civilizációt jelentő történelmi újkor kezdetén, amikor már nem katonák jöttek s mentek, hanem kereskedők vonultak délről északra és nyugatra, meg iparosok vertek maguknak házat, végleg megállapodjon a majdani város, melynek lakosságát a spontán és az irányított népvándorlások, a tatártól, töröktől való menekülés éppen úgy, mint Čarnojević pátriárka hazát hagyó-kereső karavánja, a Mária Terézia kezdeményezte elzász-lotaringiai kirajzású kolonizáció és minden nagyobb történelmi esemény meg politikai változás és határmódosítás, mindenekelőtt a háború, köztük ez a most folyó horvátországi és boszniai is, menetrendszerűen átstrukturálta, megbolygatta a nemzetiségi, foglalkozási és kulturális szerkezetet.
A Duna-kanyar fölé emelkedő péterváradi sziklán épült vár mellett egy cisztercita kolostor is épült a középkorban, melyet alapítója, IV. Béla magyar király után Bélakúti monostornak neveztek. A vár melletti település a folyó mindkét partjára kiterjedt, a bácskai oldalt nevezték Ópéterváradnak vagy Vásárosváradnak.
A várat és környékét 1526-ban a Mohács felé vonuló török csapatok elpusztították, ami a vidék elnéptelenedéséhez vezetett.
Az osztrák-török háború idején, a török fennhatóság megszűnésével a mai is látogatható péterváradi erődítmény és kamazatarendszer építésével egyidőben a várral szemben hídsánc épült, mely köré a katonaságot kiszolgáló és allátó kereskedők, kézművesek és hivatalnokok települtek. Ezt a települést nevezték el Péterváradi sáncnak. Lakói a Duna mocsaras környékére és a holtágaiból kiemelkedő homokgátakra építették házaikat és üzleteiket. Javaikat gyorsan gyarapítva 1748-ban kölcsönökből és saját pénzükből 80 ezer rajnai forintért megvásárolták a szabad királyi városi jogokat. Akkor kapta az Újvidék (Neoplanta, Novosad) nevet.
Az 1848-49-es szabadságharc idején Jelašić ágyúval lőtte az erődöt és a hajóhadat, s amikor onnan visszaágyúztak a városra, az nagy károkat okozott – a házaknak kevesebb mint egyharmada maradt csak épen, s sokan menekülni voltak kénytelenek. A kiegyezés után ismét nőni kezdett a helyi magyarság száma, a századfordulóra az összlakosság egyharmadát tette ki úgy, mint a szerbek és a németek.
A szerb nemzetgyűlés a Monarchiától való elszakadást itt, a Grand Hotelben hirdette ki 1918 novemberében. Újvidék a szabad városi királyi rangját pár évre rá elvesztette, de 1929-ben a Bunai bánság központjává nevezték ki, s ez újabb lendületet adott a fejlődésének.
Tragikus esemény dátuma a város történelmében 1942. január 21-23-a, a „hideg napok”, amikor magyar csapatokrazziát tartottak a helyi rendőrséggel együtt a partizánokkal való leszámolás ürügyén, és körül-belül kétezer ember lelte halálát a jeges Dunánál. 1944. október 23-a után viszont a felszabadítóként érkező partizánok kegyetlenkedtek magyar, német és osztályellenségnek bélyegzett szerb lakosokkal, ekkor körül-belül 1500 magyart végeztek ki.
