Hányszor fordult már elő, hogy egy agyondicsért regényt vett a kezébe, de az ötvenedik oldal után is csak küzdött a sorokkal? Ilyenkor gyakran megszólal bennünk egy belső hang, amely azt suttogja, hogy illene végigolvasni, amit elkezdtünk. Pedig az olvasásnak örömforrásnak kellene lennie, nem pedig egy újabb kipipálandó tételnek a végtelen teendőlistánkon. Ideje leszámolni azzal a tévhittel, hogy minden könyvet az utolsó pontig ki kell élvezni.
Az olvasás nem kötelező iskolai feladat
Sokan hordozzuk magunkkal az iskolai évek alatt belénk sulykolt kötelességtudatot. Akkoriban nem volt választásunk, a kötelező olvasmányokat le kellett küzdeni a dolgozatok miatt. Felnőttként azonban mi vagyunk saját szabadidőnk urai, és senki nem fog megosztályozni minket.
Az olvasási élmény szubjektív, és ami másnak remekmű, nekünk lehet unalmas vagy érthetetlen. Nem kell szégyenkeznünk, ha nem rezonálunk egy népszerű szerző stílusával. A könyv értünk van, és nem fordítva. Ha nem kapunk tőle semmit, bátran engedjük el.
Túl rövid az élet a rossz történetekhez
Statisztikailag is belátható, hogy véges számú könyvet tudunk elolvasni életünk során. Ha heteket pazarolunk egy olyan műre, ami nem köt le, valójában más, izgalmasabb történetektől vesszük el az időt. Gondoljunk bele, mennyi felfedezésre váró világ marad ki emiatt. Minden egyes kényszerből elolvasott oldal egy elvesztegetett perc. Merjünk szelektálni a saját mentális jólétünk érdekében.
A világ irodalmi kínálata hatalmas, és folyamatosan bővül. Miért ragaszkodnánk valamihez, ami nem ad hozzá semmit a napunkhoz? A szabadság ott kezdődik, amikor képesek vagyunk becsukni a könyvet.
A figyelem mint korlátos erőforrás
A mai digitális zajban a koncentráció az egyik legértékesebb kincsünk. Ha olyasmire kényszerítjük az agyunkat, ami nem érdekli, hamar elfáradunk és elmegy a kedvünk az egésztől. Az erőltetett olvasás gyakran vezet olvasási válsághoz, amikor hetekig semmit nem veszünk a kezünkbe. Meg kell tanulnunk védeni a mentális energiánkat a felesleges terhektől.
Az agyunk jutalmazó rendszere akkor működik jól, ha az információ befogadása élvezettel jár. Amikor csak a sorokon ugrál a szemünk anélkül, hogy felfognánk a tartalmát, az tiszta időpocsékolás. Ilyenkor érdemes megállni és feltenni a kérdést: miért csinálom ezt? Ha a válasz csak az, hogy „mert elkezdtem”, akkor az nem elég jó indok. A figyelem tudatos irányítása segít abban, hogy valóban mély élményeket szerezzünk. Keressük azokat a könyveket, amelyek maguktól beszippantanak.
Gyakran érezzük úgy, hogy kudarcot vallottunk, ha félbehagyunk valamit. Valójában ez a döntés a felnőttség és az önismeret jele. Tudjuk, mi az, ami épít minket, és mi az, ami csak felesleges zaj. Ne féljünk a befejezetlen történetektől.
Mikor érdemes mégis várni egy kicsit
Természetesen léteznek olyan könyvek, amelyek lassan indulnak be, de később kárpótolnak. Érdemes bevezetni egy saját szabályt, például az „első ötven oldal” elvét. Ha ennyi idő után sem találunk semmi kapaszkodót, nyugodtan engedjük el a kötetet. Néha csak a hangulatunk nem stimmel az adott történethez. Ilyenkor tegyük vissza a polcra, hátha évek múlva más emberként szívesebben vesszük majd elő.
Van, hogy egy bonyolultabb mű egyszerűen több odafigyelést igényel, mint amennyit éppen adni tudunk. Ez nem a könyv hibája, és nem is a miénk. Egyszerűen nem most van itt az ideje a találkozásnak.
Hogyan engedjük el a befejezetlenség kényszerét
A befejezetlen feladatok nyomasztó érzése pszichológiai jelenség, de legyőzhető. Tudatosítsuk magunkban, hogy a könyv nem egy szerződés, amit aláírtunk. Nem tartozunk elszámolással senkinek a félbehagyott fejezetek miatt. Az elengedés segít abban, hogy nyitottabbak maradjunk az új élményekre.
Próbáljuk meg ajándékként felfogni a felszabadult időt. Amit megspóroltunk egy unalmas könyvön, azt fordíthatjuk pihenésre vagy egy új kedvencre. A könyvespolcunk nem egy múzeum, hanem egy élő, változó gyűjtemény.
Ha nagyon zavar minket a látványa, adjuk tovább a könyvet egy barátunknak vagy vigyük el egy antikváriumba. Ami nekünk nem működött, az másnak még lehet az év felfedezése. Ezzel a mozdulattal végleg lezárhatjuk a belső vitát. Ne feledjük, az olvasás célja az épülés és a szórakozás. Ahogy egy rossz filmet is otthagyunk a moziban, úgy egy könyvnek is búcsút inthetünk.
Végül is a legfontosabb, hogy az olvasás maradjon meg annak, aminek szánták: egy ablaknak a világra, egy menedéknek a hétköznapok elől. Ne hagyjuk, hogy a bűntudat elvegye tőlünk ezt az örömöt. Ha legközelebb azon kapja magát, hogy csak a perceket számolja a következő fejezetig, bátran csukja be a könyvet, és keressen valami mást. Az igazi irodalmi kalandok ott kezdődnek, ahol a kényszer véget ér.
