Share

Szauna-fortélyok

A hideg, hűvös, nyálkás időben szinte mindannyian fázunk. Hogy legalább egy kis időre… A hideg, hűvös, nyálkás időben szinte mindannyian fázunk. Hogy legalább egy kis időre megfeledkezzünk a kinti időjárásról, menjünk szaunázni!

Ma már szinte a legtöbb fürdőben, wellness központban, edzőteremben találunk szaunát. Az égető forróság nemcsak a hideget tudja egy időre feledtetni velünk, de még szervezetünkre is jótékony hatással van. Kifejezetten jót tesz a bőrünknek, edzi a szív-és érrendszert, elősegíti edzés után az izmok ellazulását, remek méregtelenítő és regeneráló hatása is van.

Azt azonban ne feledjük, vannak, akiknek nem ajánlatos, sőt szigorúan tilos szaunába menniük. A lázas betegek, az epilepsziások kerüljék a szaunát, a nem kikezelt akut megbetegedés, esetleg tbc vagy bármilyen gyulladások megbetegedés kizárja eme kellemes időtöltés élvezetét. A gyerekekre szintén érdemes odafigyelni!

A szaunázás maga négy fázisra bontható: előkészítés, melegedés-hevítés, hűtés, befejezés.
A négy fázis különböző használata más-más hatást vált ki a szervezetben:

Frissítő – aktivitás-növelő hatás:
Ebben az esetben csupán egyszer tartózkodunk a szauna hevítő terében és egyszer vesszük igénybe a hűtést. Így rendkívüli módon felfrissítjük a szervezetünket, nem leszünk fáradtak a szaunázás után, sőt kifejezett aktivitást érzünk! Az első három fázis kétszeri ismétlése szintén élénkítő hatást válthat ki, ezért akár sportolás előtt is ajánlott végezni.

A lazító, stresszoldó szaunázás
Talán a legtöbben ezt a módot alkalmazzák. Ez a szaunázás fázisainak háromszori ismétlését jelenti. Rendkívül kellemes ernyesztő hatása van az izmokra, és az idegrendszerre. Érdemes előtte illetve utána is lepihenni rövid időre. A stresszel teli időszakok kellemes oldását adhatja

Kimerítő szaunázás
Az igazi megszállottak szokása. Ötszöri ismétlést jelent. Az ennél többszöri, szabályos ismétléssel már óvatosan kell bánni, mert szervezetünket káros mértékben terhelhetjük vele. Ennél a típusnál nem ajánlott a sportolás a szaunázás befejeztével, de nem is lennénk rá képesek, hiszen izmaink, testünk olyan mértékben válik ernyedtté. Fizikai munkát ezt követően nem érdemes végezni. A pihentető, mély alvás egyik legjobb előkészítője lehet.

Néhány tipp, hogyan szaunázzunk:

  • Ahhoz, hogy jótékony hatásától ne fosszuk meg magunkat, próbáljunk kellő mennyiségű időt szakítani életünkből. Normál szaunázási idő mintegy két óra.
  • Egyszerre 8-12 percet tartózkodjunk bent, utána 5-10 perces hűlési fázissal szakítsuk meg a szaunázást.
  • Szaunázás előtt ne együnk, igyunk sokat, viszont utána az elvesztett folyadékmennyiséget sürgősen pótoljuk!
  • Alkoholt semmilyen körülmények között ne fogyasszunk szaunázás előtt!
  • Szaunázás előtt zuhanyozzunk le, és töröljük magunkat szárazra.
  • Ha lehet, ruha nélkül szaunázzunk, higiéniai szempontból viszont fontos magunk alá egy törölközőt tenni.
  • Ékszereinket, órát vegyük le magunkról szaunázás előtt.
  • Ha illóolajokat szeretnénk használni, csepegtessünk néhány cseppet egy kanál vízbe, és úgy locsoljuk a kövekre.

FORRÁS: Borbély Erika, almamag.hu