Share

A számítógép hatása a szemre

Emberek millió éli az életét a számítógép előtt ülve; teljesen mindegy, hogy ezt szórakozásból vagy munkaként teszi, a képernyő huzamosabb ideig történő figyelése komoly terhelést ró a szemekre. Ma már ennek neve is van: számítógépes-látás szindrómának nevezzük, de a legtöbb esetben csak az angol CVS betűszóval emlegetjük.

A szakemberek között egyáltalán nincs egyetértés abban a tekintetben, hogy a számítógépes-látás szindróma csupán egy jelenség és tünet, vagy pedig különálló betegségként értelmezhető. Tény azonban, hogy a számítógép képernyőjét figyelve egészen más tünetegyüttesekre számíthatunk, mintha más felületeket kellett volna figyelnünk a nap folyamán.

A számítógép előtt töltött munkaidő – vagy legyen szó akár videojátékok túlzott használatáról – jelentősen megterheli a szemet és az emberi szervezetet: a szemszárazság és fejfájás mellett jelentős mértékű kimerültség is jelentkezhet, ami állandó jellegű terhelés esetén további tüneteket, illetve megbetegedéseket idézhet elő.

A tengerentúli adatok szerint a számítógépen dolgozó munkatársak 50-90 százaléka rendelkezik valamilyen tünettel a túlzott számítógépes munka miatt. Nincs okunk feltételezni, hogy Magyarországon ez az arány jelentősen eltérhet.

Az okok nem szüntethetők meg

Természetesen ki kell mondani, hogy a szemfáradtságot okozó okoz csak részben vagy egyáltalán nem szüntethetők meg. Nem mellőzhetjük a számítógépeket a modern életvitelünkből és a gyermekektől sem várhatjuk el, hogy lemondjanak a PlayStation játékok okozta élményről. A reális cél inkább a mértékletesség betartása kell legyen. Figyeljünk arra, hogy a gyermekeink kellő időt töltsenek olyan tevékenységekkel is, ami a szemük pihenését szolgálja!

Mit tehetünk a szemfáradás ellen?

Amennyiben a CVS, azaz a számítógép okozta szembántalom jelentkezik, sokat segíthet egy megfelelő számítógépes szemüveg. Ezeket kizárólag szakember javaslatára használhatjuk, soha nem javát ötlettől vezérelve. Mivel a monitorok nagyobb távolságban helyezkednek el a hagyományos olvasótávolságnál, így a rendes olvasószemüvegek nem nyújtanak segítséget a számítógéphasználat esetén. A számítógépes szemüvegek pedig épp a hagyományos képernyőtávolsághoz készülnek, így pihentetni és óvni képesek a szemet.

Figyeljünk a képernyő méretére is. Minél kisebb betűméreteket kell olvasnunk, annál inkább erőltetjük a szemünket. A pislogás nélküli szemmeresztés rendkívüli módon fárasztja a szemeket, hiszen a pislogásból eredő „olajozástól” fosztjuk meg.